Értelmezés
Rákosi-korszak alatt tágan a második világháború utáni és a forradalom előtti hónapok közötti éveket értjük. A világháború Magyarország számára szovjet megszállással ért véget, és Rákosi, bár hatalma jelentősen meggyengült Sztálin 1953-as halála után, egészen 1956-ig még szerves része volt a magyar politikának. Végül 1956 július 18-án távolították el a posztjáról szovjet nyomásra, majd a Szovjetunióba száműzték, ahonnan soha többé nem tért vissza.
A háború után
Az első időszakot, amikor Magyarország államformája még papíron köztársaság volt, fokozatosan erősödő kommunizmus jellemezte. A szovjet katonai támogatás lehetővé tette, hogy bármilyen ellenvetés nélkül építsék ki Rákosiék a totális diktatúrát, de ezt a korai években lépésről lépésre hajtották csak végre.
Rákosi nevéhez fűződik az ún. szalámitaktika, melynek lényege a magyar politikai közélet módszeres megosztása, meggyengítése volt, hogy semmilyen párt se tudjon többséget szerezni a kommunistákkal szemben. Ezt a módszert használta valamennyi kelet-európai állam, aminek volt szerencséje a szovjetek fennhatósága alá kerülni a világháborút követően.
Az egypárti diktatúra kiépítése
A folyamat végül 1947 őszén gyorsult fel, Sztálin akaratából kifolyólag. A már amúgy is megosztott ellenzék lényegében megszűnt létezni, a nyíltan kommunistaellenes politikusokat ügyesen eltüntették. Az akkor papíron még koalíciós, de a gyakorlatban már kommunista kormány államosította a bankokat, az ipari és kereskedelmi vállalatokat, majd 1948-ra minden olyan ipari üzemet, ami 100 főnél több alkalmazottal rendelkezett.
Lényegében, ami csak pénzt csinált, azt begyűjtötték a kommunisták.
1948 őszén ezt a sok kellemetlenséget az ÁVH létrehozásával fokozták tovább, így egy, a rendőrségnél is nagyobb létszámú erőszakszervezettel tudták biztosítani a hatalmat Rákosiék. A Parlamentben addigra már csak két baloldali párt maradt, az MSZDP (Magyar Szociáldemokrata Párt) és az MKP (Magyar Kommunisták Pártja). A két párt egyesülésével jött létre az MDP, a Magyar Dolgozók Pártja, melynek élére Rákosi Mátyás került, aki a főtitkári tisztséget töltötte be.
1949-re megalakult a Magyar Függetlenségi Népfront, ami egy kényszerített pártszövetség volt, így bár papíron még léteztek más pártok az országban, a gyakorlatban már csak a kommunistákra lehetett szavazni. A választás úgy nézett ki, hogy a lakosság egy előre összeállított listát kapott az országgyűlési képviselőkről, és csak az ellenszavazatot kellett bejelölniük, amennyiben a megajánlott politikusok Parlamentbe kerülését nem támogatnák. Ez a megoldás sikerrel járt, egy szerény 95,6%-ot sikerült besöpörni. Azt nem tudjuk, hogyan lehetett bárki annyira bátor, hogy nemmel szavazott, de hát a legjobb helyeken is előfordul az ilyesmi.
A sikeres szavazást a Magyar Népköztársaság kikiáltása követte, amivel rendíthetetlenné vált Rákosi és haverjai pozíciója, és megpecsételődött az ország sorsa.
A diktatúra működése
Rákosi azért nem volt teljesen ostoba, jól tudta, hogy a hatalma nem a magyar nép, hanem a szovjet vezetés kezében van, ezért mindenben kiszolgálta Sztálint. Az ország második embere Gerő Ernő lett, aki a gazdaságért felelt, Farkas Mihály kapta a honvédséget és a rendőrséget, Révai József pedig a kulturális élet teljhatalmú irányítójává vált.
1949-re elfogytak a politikai ellenfelek, de Rákosi imádta a leszámolásokat, úgyhogy a saját pártjából kezdett szemezgetni. Bevillanó paranoiája következtében elintézte Rajk Lászlót, és vele együtt számos régi cimboráját is, akiket koncepciós perekkel küldtek a sittre, vagy épp akasztottak fel. Ezek olyan, lényegében előre lejátszott tárgyalások voltak, ahol már a meghallgatás előtt megírták az ítéletet. Mindegy volt, hogy mit mondanak a bíróságon, a döntésen semmi se változtatott.
1950-re újraszervezték a magyar közigazgatást, ekkor alakult ki a 19 megyés rendszer az országban. Önkormányzatok helyett tanácsokat hoztak létre, amik központosítva lettek, így közvetlenül az állam akaratát szolgálták. Kezdetét vették a kitelepítések és internálások is, nehogy már bárki kritizálni merje a rendszert. Internáló- és büntetőtáborokat hoztak létre Kistarcsán és Recsken, ahová a “rendszer ellenségei” kerültek.
A “gazdasági” élet
1950 elején hirdették meg az első ötéves tervet. Ez nagyjából annyira volt reális, mint kiskanállal gyémántot bányászni a Balatonban.. sőt, az utóbbi teljesítésére talán még nagyobb esély is volt.
A cél nem volt más, mint a “Vas és acél országává” válni. Ez, egy szinte teljes mértékben mezőgazdaságra berendezkedett, nem éppen iparosodott államban igen komikus célkitűzés volt. Az irreális tervmutatóknak hála jelentősen megnehezedett a munkások élete az országban, mivel szinte minden a nehéz- és a hadiipar kiszolgálásáról szólt. A fogyasztási és kereskedelmi cikkek mennyiségben és minőségben is elmaradtak az igényektől, a kisipar és a kereskedelem jóformán megszűnt létezni.
Az erőltetett iparosodást ráadásul kizárólag belső forrásból igyekeztek finanszírozni, de hát a pénz az olyan, hogy ahhoz, hogy valahol több lehessen, ahhoz máshonnan kell elvenni, úgyhogy a mezőgazdaság, az infrastruktúra és az életszínvonal is megszívta. Mindhárom területtől pénzt vontak el, hogy több gyára lehessen Rákosinak. 1953-ra az ipari termelés durván a háromszorosa lett a háború előtti mutatónak, cserébe viszont az átlagember rosszabbul élt, mint a világégés előtt.
Persze a mezőgazdaságot további groteszk döntésekkel is sújtották. Az Alföldön gyapotot és gumipitypangot próbáltak ültetni, a Balaton környékén meg a narancsfáktól várták a megváltást. Talán mondanunk se kell, hogy ezek nem igazán tudtak alkalmazkodni a magyar éghajlathoz. Szovjet mintára teljesen átszabták a mezőgazdaság működését. 1954-re az összes termőterület 80%-át akarták zsebre vágni. Ennek annyira nem örültek a gazdák, úgyhogy Rákosi kénytelen volt Sztálin leghatékonyabb eszközéhez nyúlni: a terrorhoz.
Először a kulákok kerültek célkeresztbe, akiket a földterületük, a gépesítés mértéke és a bérmunkások igénybevétele alapján listáztak. Hatalmas adókat szabtak ki rájuk, zaklatták őket, ott és úgy perelték őket, ahogy csak lehetett. A középparasztságot sem hagyták békén, akik a legnagyobb mennyiségű árut termelték az országban.
Mondanunk se kell, nem volt egy leányálom akkoriban az élet Magyarországon.
A mindennapok jellegzetességei
Rákosit “Sztálin legjobb magyarországi tanítványaként” tartották számon, aki a nagy testvérhez hasonló személyi kultuszt épített ki, hátha az segít megemészteni a magyaroknak azt a sok turpisságot, amit a kopasz törpe leművelt. Ez a kopasz 60. születésnapján érte el a csúcsot, melynek megünneplésére országos csinnadrattát szerveztek. Hatalmas bulik keretein belül ünnepelték az ország első emberét, kórusok dicsőítették Rákosi Mátyást, kisgyerekek vittek ajándékokat, a politikai elit többi tagja beszédekben dicsérte a vezért.
A diktatúra tetőpontjakor már lényegében akárhova ment az ember, Rákosi-portrékkal találkozott. A villamossal utazókra is rákacsintott a kopasz, de az iskolák falain, a közintézményeken, sőt, néhol még a traktorokon is Rákosi feje díszelgett. Azt hihetnéd, viccelünk, pedig..
Az egyházi iskolák felszámolásával, az oktatás központosításával, és valamennyi iskola államosításával sikerült egységes közoktatást létrehozni, ami a marxizmus-leninizmus szellemében történt. A gyerekeket már kicsi koruktól kezdve ideológiai nevelésben részesítették, hogy senkinek se legyen kérdés, miért vörös a csillag és rossz a nyugat.
Persze a mozik, színházak, az irodalom, a média és lényegében a kultúra bármilyen formája is állami kézbe került, módszeresen használtak mindent IS a népnevelés eszközeként.
1953 tavaszán viszont, Sztálin halálával jelentősen meggyengült Rákosiék hatalma Magyarországon, a Sztálint követő Hruscsov politikája pedig egyértelmű enyhülést hozott nem csak a Szovjetunióban, hanem a teljes keleti blokkban. Az újonnan kinevezett Nagy Imre miniszterelnöksége számos megfontolt, valóban az ország érdekét szolgáló reformot hozott.
Hogy ennek ellenére hogyan jutott el mégis az ország röpke 3 évvel később a forradalomig, azt a következő tételből megtudhatod.
A témakör végére értél. Kattints ide, hogy a tesztünkkel ellenőrizhesd tudásodat a Rákosi-korszakról.
Források:
Pünkösti Árpád: Rákosi a csúcson, Budapest, Európa Kiadó, 1996.
Pünkösti Árpád: Rákosi a hatalomért, Budapest, Európa Kiadó, 1992.
Pünkösti Árpád: Rákosi, Sztálin legjobb tanítványa, Budapest, Európa Kiadó, 2004.
Romsics Ignác: Magyar sorsfordulók 1920-1989, Budapest, Osiris Kiadó, 2012.
Tarján M. Tamás: 1892. március 9. | Megszületik “Sztálin legjobb magyar tanítványa”, Rubiconline (LINK)
