A Kádár-korszak

Kádár János 1956 előtt

Öreganyáink és -apáink nosztalgikus, sokszor mosolygós visszaemlékezései ellenére sem szabad elfelejtenünk, honnan indult Kádár. A Rajk László elleni koncepciós perben már szerepet vállalt, 1948-50 között az ország belügyminisztere is volt, szóval az ÁVH-féle disznóságokról, a kuláküldözésekről és az internálótáborokról is bőven volt fogalma.

Rákosi ennek ellenére szinte már menetrendszerűen koncepciós perbe fogta, és bár 1952-ben életfogytiglant kapott, a Sztálin halála utáni szocialista enyhülésnek hála Janó megúszta.

Kádár és a forradalom 

1956-ban lett újra meghatározó szerepe, Hruscsovék számára igen szimpatikus karakter volt, így Gerő után ő lett az MDP Központi Vezetőségének első titkára. A forradalom alatt az oroszok Moszkvába rendelték, hogy megbeszéljék a helyzetet. Kádár ugyan felelősséget vállalt az új párt, az MSZMP megalakításáért és a Varsói Szerződésből való kilépésért is, de megragadta az alkalmat, hogy Nagy Imrét is kritizálja, akinek a tervei, elmondása szerint, ellenforradalmi elemeket is tartalmaztak. Akkor még nem javasolta a szovjet katonai beavatkozást, de konkrétan másnapra már igen..

Kádár 56-ban

November 4-én úgy érezte, ellenforradalmi veszély van az országban, és katonai segítségre van szükség ahhoz, hogy ez rendeződjön – továbbá jelezte Hruscsovnak, hogy az ellenforradalmárok kommunistákat gyilkolnak, és Nagy Imre fedezi őket. 

Ezzel nagyon sok piros pontot, vagy inkább vörös csillagot szerzett a szovjet politikai vezetésnél, akik meggyőződtek róla, hogy Kádárra kell bízni Magyarországot.

A Kádár-korszak korai évei

A forradalom leverését követően tehát Kádár került az ország élére. Az első pár évet párhuzamosan jellemezte a megtorlás és a konszolidáció. Kádárék módszeresen leszámoltak az 56-os forradalom résztvevőivel. Nagy Imre például megszégyenítő körülmények között került kivégzésre, amit aztán jól elhallgattak az ország elől.

Az általános jellemzők nem változtak meg a Rákosi-rendszerhez képest, továbbra is egypártrendszer volt, a sajtót és szinte mindent, aminek szája volt erősen cenzúrázták, a szovjeteknek ugyanúgy engedelmeskedtek, mint azelőtt. 

Ami viszont változott, az az, hogy megszűnt az a személyi kultusz, ami a Rákosi-rendszert jellemezte, az iskolákat, munkahelyeket például nem ragasztották tele Kádáros képekkel, az életkörülmények is javulni kezdtek, és a terror is abbamaradt.

Ezt az időszakot puha diktatúrának hívja az utókor, mivel érezhető volt az enyhülés az országban, de attól még épp ugyanannyira nem volt demokratikus az állam működése, mint azelőtt. Persze Kádár is tudta, hogy a szovjetektől függ a hatalma, a katonai támogatásról 1957-ben további megállapodások születtek az ország háta mögött.

Az ÁVH-t a Munkásőrség váltotta fel, ami valamivel barátságosabb megítélést kapott, és a fekete autó se vitte el többé azokat, akik valami rosszra mertek gondolni. Kádár a fiatalságról sem feledkezett meg, létrejött a KISZ, a Kommunista Ifjúsági Szövetség, hogy a jövő nemzedékeinek ideológiai képzése is meg legyen oldva. 

A társadalom persze jobban örült volna egy demokratikus, nyugatbarát iránynak, de az 56-os forradalom során egyértelművé vált, hogy a nyugatot annyira nem izgatja, hogy mi történik a magyarokkal. Ez akármilyen durván is hangzik, de Kádár és az ő elfogadása mellett szólt.

A kádári alku

1957 május 1-jén óriási tömegek gyűltek össze a Hősök terén, hogy Kádár beszédét hallgassák. Az ország úgy tűnt, hogy beletörődött a helyzetbe, és elfogadta Kádár Jánost vezetőjeként. Ezt a kompromisszumot a társadalom és Kádár között kádári alkunak is szokás hívni, melynek lényege, hogy Kádár valóban érezhető enyhülést hozott rövid időn belül, melyért cserébe a nép elismerte az ő legitimitását.

Kádár a belpolitikát az “aki nincs ellenünk, az velünk van” elvre építette, ami jóval barátságosabb volt a Rákosi-féle “aki nincs velünk, az ellenünk van” megközelítésnél. 1963-ra amnesztiát hirdetett, így a túlélő 56-os politikai foglyokat papíron szabadon engedték. Ez nagyrészt igaz is volt, de egy részüket, akiket kockázatosabbnak ítéltek, továbbra is börtönben hagytak. Nagyjából 3000 ember viszont így is visszakapta a szabadságát.

Fő a gulyáskommunizmus 

A hatvanas évektől kezdve Kádár saját ízlése szerint fűszerezte a szocializmust, így a döntései sok helyen eltértek a szovjet iránytól. Emiatt a kádári politika eszméjét gulyáskommunizmusnak, esetenként fridzsiderszocializmusnak is szokták nevezni. Míg az előbbi a magyar sajátosságokra utal, az utóbbi a tartós élelmiszerek elterjedésére, amit természetesen hűtőben tároltak. 

Persze a változások a mezőgazdaságot is jelentősen átalakították. Bár továbbra is szinte minden föld állami kézben volt, a beszolgáltatásokat megszüntették, engedélyezték a háztájit, azaz a gazdák a saját felhasználásukra is termelhettek. A döntések eredményeképp elégedettebb lett a parasztság, és az élelmiszerellátás is stabilizálódott országszerte.

Az ipar is hasonlóan átgondolt változásokon esett át, végre a könnyű- és élelmiszeripari szektorok is kaptak egy kis szeretetet, ami Rákosi alatt elképzelhetetlen lett volna. Ez egyértelműen a gazdaság növekedéséhez vezetett. Ugyanakkor a tervgazdálkodás fennmaradt, ami azért hébe-hóba okozott kellemetlenséget kis hazánk gazdaságának, és az infrastruktúra fejlesztése is jelentősen elmaradt a szükségestől.

Jani bá’ lerakja az új gazdasági mechanizmus-kártyát!

Kádár belátta, hogy a vállalatokat és az ipart minél inkább támogatni kell, ezért 1968-ban egy reformcsomagot hozott, az új gazdasági mechanizmust, melynek keretein belül a vállalatok nagyobb önállóságot kaptak. Így például a vezetők dönthettek a bérekről és az értékesítés körülményeiről is, kicsit olyan volt, mintha szabad verseny lenne a piacon. A folyamatok élére Nyers Rezső és hű társa, Fock Jenő kerültek. Ez azért volt különösen sokkoló, mert Rezső történetesen közgazdász volt, így valaki olyannak adtak felelősséget, aki értett is ahhoz, amit csinált.

Mindemellett a második gazdaságot is engedélyezték, így ha anyu hétfőtől péntekig konzerveket rendezett a gyárban, félelem nélkül vághatta le a lakótelepi szomszédai haját a hétvégén – ráadásul pénzért! 

Összességében szemmel látható javulást hozott az új gazdasági mechanizmus.

Persze semmi sem lehet tökéletes, így hát a reformok se voltak azok. Az ország ragaszkodott a teljes foglalkoztatottsághoz, ami nagyon sok egyenlőtlenséget okozott, a nehézipart például kvázi lélegeztetőgépen kellett tartani.

A reálbérek évről évre emelkedtek, és megkezdődött a lakótelepek építése is, ami bár nem volt szép, de legalább hasznos volt. A lakásviszonyok javultak, a nyaralás, mint fogalom megjelent az átlagemberek életében, mert végre volt miből lemenni a Balatonra, sőt, még külföldi utazásokat is szervezhettek a szerencsésebbek! 

Az iparnak kedvező döntések ugyanakkor a mezőgazdaságtól csábították el a munkaerőt. Így az egyik jellemző trendje lett a Kádár-korszaknak a mezőgazdasági termelés csökkenése az ipari teljesítmény javára. Az ún. harmadik szektor (szolgáltatás, kereskedelem, egészségügy, kultúra, oktatás) foglalkoztatottjai is megnőttek. Egy szó, mint száz, fejlődött a gazdaság, javultak az életkörülmények, csökkent a szegénység.

Kádár és az olaj – dráma két felvonásban

Minden jónak vége lesz egyszer, tartja a régi mondás, ami az új gazdasági mechanizmusra és a viruló magyar gazdaságra is igaz volt. 1973-ban eléggé megugrott az olaj ára, ami baromi nagy szívás volt a keleti blokk országaira nézve. Ezt olajválságnak, vagy olajárrobbanásnak szokták hívni. 1979-ben egy újabb drágulás következett, ha az előző nem lett volna elég.

A kommunista államokat korszerűtlen, nagy energiaigényű nehézipar jellemezte, ami amúgy is sok olajat zabált, így ott különösen érezhető volt az olajárak emelkedése. Az életszínvonalat viszont Kádár mindenképpen tartani akarta, félt, hogy elégedetlenkedni kezd az ország, ezért segélyekhez nyúlt. Egy idő után azonban, mivel ez a probléma a Varsói Szerződés teljes baráti körét érintette, már a többieknek se volt mit a tejbe aprítania.

Kádár akkor meghúzta a váratlant, és a nyugathoz fordult segítségért. Hitelt hitelre halmozott, úgy terjedt a nyugati pénz az országban, mint Szécsi Pál dalai a Magyar Rádióban. Ezt az akkori népesség persze nem érezhette, de az utókor már annál inkább. Ahhoz, hogy a lakosság ne észlelje a problémákat, újabb és újabb hitelekre volt szükség. Ezt a jelenséget adósságspirálnak szokás hívni, mivel a gazdaság sose zárkózott fel olyan mértékig, hogy az ország vissza tudja fizetni a felvett hitelt.

A középkorú férfiak körében egyre nagyobb lett a halálozási arány. Sokan munkából munkába jártak, és a hétvégeken, hogy ezt kipihenjék, munkával töltötték az időt. Ebből kifolyólag az alkoholizmus aránya megnőtt az országban, a gyermekvállalások száma lecsökkent, és a válások száma is jelentősen emelkedni kezdett. 

A mindennapok 

Ahogy a gazdaságot és a politikát, úgy a mindennapokat is enyhülés jellemezte. Aczél György felelt a kultúrpolitikáért az országban, aki a 3T rendszerét vezette be. Ennek megfelelően három kategóriába sorolták a kultúra elemeit, melyek a Tiltott, a Tűrt és a Támogatott voltak. Cenzúra mindenesetre ugyanúgy volt az országban, de jóval enyhébb keretek között, mint a keleti blokk többi államában.

Bulgáriában például elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki egy Queen-bakelitet vásároljon, mi meg meghívtuk Freddie Mercury-ékat a Népstadionba.

Lévén, hogy mi voltunk a legközelebb a nyugathoz, jelentős hatást gyakorolt országunkra a nyugati fogyasztói kultúra. Nem volt ritka látvány farmernadrágos, hosszabb hajú fiúkat, vagy nejlonharisnyás, rövidebb szoknyás lányokat látni az utcákon. Ha pedig igazi hipsterek voltak, zsebszámológépük volt, és még rágóztak is. Durva, mi?

Magyarországot a szocialista országok körében éppen az enyhe jellemzők miatt szokás a legvidámabb barakknak hívni, ami ugyan utal a szocialista táborhoz tartozásra, de kiemeli azt is, hogy az életszínvonal és az általános elégedettség nagyobb volt a többi államéhoz képest.

Az ország polgárainak kétféle útlevelet adtak ki, kéket és pirosat. A kékkel lehetőségük volt a nyugati országokba utazni, de csak háromévente, és elég szerény valutakerettel. A pirossal a testvéri államokat lehetett meglátogatni. Így hát akkoriban a “pakold be a fürdőnadrágodat, Feri, megyünk nyaralni!” felkiáltás után Feri nem a meleg olasz tengerre és a pizzára asszociált, hanem a hideg jugoszláv vizekre és a túrós burekra. 

A korszak vége

Kádár egészségügyi állapota jelentősen megromlott 1988-ra, melynek következtében felmentették a tisztsége alól. Papíron ugyan az MSZMP elnöke maradt, de elvettek tőle minden hatalmat. 1989-ben hunyt el, halála után nem sokkal ment végbe a rendszerváltás Magyarországon, ami a szocializmus végét jelentette.

Bár Rákosihoz képest valóban szemmel látható javulást hozott a Kádár-rendszer, nem szabad megfeledkeznünk a negatívumokról sem. A forradalom véres leverése és az ország adósságspirálba sodródása is Kádár nevéhez köthető.

Ellenőrizd a tudásodat!

A cikk végére értél. Kíváncsi vagy, mennyire ismered a Kádár-korszakot? Az alábbi tesztünkből kiderítheted!

Források:

Huszár Tibor: Kádár – A hatalom évei 1956-1989, Corvina Kiadó, 2006.

Majtényi György: Vezércsel – Kádár János mindennapjai, Libri, 2012.

Moldova György: Kádár János I-II., Urbis Kiadó, 2006.

Tarján M. Tamás: 1912. május 26. | Kádár János születése (LINK)

Valuch Tibor: Hétköznapi élet Kádár János korában, Corvina Kiadó, 2006.

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm