Lenin hagyatéka
1922 decemberében kikiáltották a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségét, amivel hivatalosan is Szovjetunió lett az Orosz Birodalom helyén. A párt álláspontja szerint az addigi berendezkedés a népek börtöne volt. Most pedig, hogy végre mindenki szabad, a nemzetek önkéntesen tanulhatnak oroszt, és hódolhatnak be az orosz érdekeknek. Ha pedig mindez mégse lenne annyira önkéntes, az se probléma, mert majd a fegyveresek azzá teszik. Szuper időszak várt mindenkire, aki hirtelenjében a Szovjetunióban találta magát.
Ugyanebben az évben már Lenin apánk is súlyosan beteg lett, 1924-ben pedig végleg lehunyta vörös szemeit. Ebből lett is egy csetepaté, mert hát nem volt teljesen tiszta, hogy ki vegye át a helyét, de a lelkes grúz Dzsugasvili mindenkinél erőszakosabb volt: ő lett Lenin örököse, a párt és a hadsereg támogatását is megszerezte, rosszakaróit pedig módszeresen kiiktatta. Fel is vette a már ismertebb vezetéknevét ennek örömére, így lett a nem túl megnyerően hangzó Dzsugasviliből Sztálin, ami csak annyit jelent: acélos. Ezzel mindent el is mondtunk az ürge életfilozófiájáról: nem éppen a nyugalomról és a reggeli jógaóráiról vált ismertté.
Épülő sztálinizmus
Sztálin meg is ragadta a lehetőséget, hogy az addigi világ proletárjai egyesüljetek helyett inkább a “szocializmus egy országban”-vonalat kövessék. Ezzel kissé megváltoztak a Szovjetunió külpolitikai törekvései, és a legfontosabbá a saját ügyeik rendezése vált. A belpolitikai elképzelésekkel sem szarozott a grúz: 10 év alatt akarta behozni az ország hatalmas elmaradottságát, hogy világhatalmi státuszra tegyenek szert, mindezt úgy, hogy közben elveszik a húzóágazat, a mezőgazdaság pénzét, és felhúzzák vele az ipart. Elvégre miért akarna bárki is kenyeret enni vacsorára, ha traktor és puska is kerülhet az asztalra?
A földeket erőszakkal kollektivizálták (elvették), termelőszövetkezeteket (kolhoz) és állami gazdaságokat (szovhoz) hoztak létre, a gazdag parasztokat (igen, a kulákokat) meg elküldték szenet lapátolni a minden évszakban mesés Szibériába. A gabonahiányt tovább fokozták azzal, hogy ami megmaradt, azt is kisöpörték a padlásokról, hogy eladhassák külföldön. Ennek meg is lett az eredménye: embermilliók haltak éhen országszerte.
Eközben erőltetetten tolták előre a nehézipart, különös szeretetet fordítva a gépiparra, a fegyverkezésre, továbbá a kőolaj- és az villamosenergiatermelésre. Behozták a tervgazdálkodást is, és vele együtt az első ötéves tervet: ettől kezdve nem a piaci igények szabályozták a gazdaság működését, hanem a célszámok, amiket az elvtársak pingáltak a táblákra. Lehetett ám sejteni, hogy a munkamorál nem fog az egekbe szökni, úgyhogy pár hétköznapi hőst is behoztak a képbe. Így született meg többek között mindenki kedvenc bányásza, a legendás Sztahanov kultusza is, aki szebb napjain simán felhozott a felszínre akár 200 tonnányi szenet. Ezzel akartak minél több élmunkást csinálni, ami egyébként egészen jól sikerült.
Következmények
A sok-sok nem túl zseniális ötletnek hála mindenesetre jelentősen megromlott a szükségleti termékek színvonala, a környezetre meg nem volt idő odafigyelni a katonai eszközök és a kőolaj előállítása közben. A levegő nem volt az igazi, és hát a vizeket sem kímélték. A polcokat böngészve legfeljebb azt dönthették el az emberek, hogy aznap marhahús, vagy éppen sertéshús nélkül akarják-e megenni a penészes krumplijukat vacsorára. Az acélos bajszos fazon érezte, hogy ezzel a pár gesztussal nem lesz a nép kedvence, emiatt gyorsan tele is rakatott mindent a saját arcképével. Olyan személyi kultuszt rittyentett, hogy szinte a Sztálin-portrénak is volt saját Sztálin-portréja. Ha valami sikerült, az csakis az ő érdeme lehetett, ha valami mégse jött volna össze… ja várj, olyan nem volt.
Kultúra és oktatás
A kultúra és a közművelődés terén mondjuk tényleg sikerült haladni a korral. Átgondolták az oktatást, és elég komolyan visszaszorították az írástudatlanságot, de közben arra is maradt idő, hogy minél inkább eloroszosítsák a szegény ukránokat, azerieket, grúzokat, örményeket, és bárki mást, aki nem cirillel írt volna házon belül, vagy ha igen, akkor azt máshogy csinálta, mint mondjuk Csehov. A vallásosságot is komoly közellenséggé tették, a papokat üldözték, a templomokat lerombolták, hirdetni kezdték az ateizmust. Az egyetlen elfogadott művészeti ág a szocialista realizmus lett, melynek lényege, hogy problémát nem ábrázolhattak, csak az eredményeket. Elég reális, nem?
Sztálin kedvenc eszköze: a terror
Ha csak fele olyan hatékonysággal tudták volna megszervezni a gazdaságot, mint a terrort, most valószínűleg oroszul néznénk a Nyetflixet, nem imperialistául. Az a helyzet, hogy olyan szervezettségűek lettek a munkatáborok (GULÁGOK), koncepciós perek (olyan bírósági meghallgatások, ahol a bíró úr előbb tudta az ítéletet, mint a vádlott nevét), és szinte bárki lerendezése, akinek nem volt Sztálinos vécépapírja, hogy arra nincsenek szavak.
Ez a sok kedvesség együttes erővel járult ahhoz, hogy 1934-re a Szovjetunió Kommunista Pártjának 17. Kongresszusán páran bátorkodjanak Sztálin ellen szavazni. Na több se kellett Joszifnak, és az asztalra csapott. Ezzel a csapással meg is halt a Kongresszus küldöttjeinek több mint a fele, és az ország vezetőinek nagyjából 80%-a. A harmincas évek második felére Sztálin számára a legnagyobb ellenségek a párton belül voltak, így hát módszeresen tisztogatni kezdte a körülötte levőket. Ha valakinek csak eszébe jutott volna kételkedni, a jól kiépített besúgói hálózat már adta is a drótot. 1938-ra a Vörös Hadsereg vezérkarának a fele is megszűnt létezni.
A rendszer mérlege
A sztálini berendezkedés alatt az ország elitje az állam- és a pártvezetés lett, akiknek külön kórházaik voltak, saját lakásuk, akár külföldre is mehettek, és ami a legrosszabb: volt vacsora az asztalukon esténként! A történészek szeretik a korszakot történelmi zsákutcának hívni, mivel egy elég szűk réteg uralt egy hatalmas birodalmat a terror minden eszközével, ahol csakis a mennyiség számíthatott, nem a minőség. Az emberek éheztek, a gazdaságban csak a fegyverkezés és a nehézipar számított, és azok se voltak biztonságban, akik ahhoz a bizonyos szűk elithez tartoztak.
Ellenőrizd tudásodat!
Cikkünk végére értél. Az alábbi teszt kitöltésével megnézheted, mennyit is tudsz Sztálin ideológiájáról és a Szovjetunió világháború előtti éveiről.
Források
Deutscher, Isaac: Sztálin, Európa Kiadó, 1990.
Gill, Graeme J.: Stalinism, Palgrave, 1998.
Read, Christopher: Stalin. From the Caucasus to the Kremlin, Routledge, 2017.
Service, Robert: Stalin. A Biography, Pan Books, 2005.
Tarján M. Tamás: Sztálin megkezdi a “nagy tisztogatást” a Vörös Hadseregben, Rubicon (LINK)
