Mao Kínája – I. rész

Mao Ce-tung azon nagyszerű kommunista vezetők táborát erősíti, akik nem akartak követők lenni. Az eszme hipsterei Trockijhoz hasonlóan saját ideológiát faragtak maguknak a marxizmus helyett. Így a kínai diktátor felemelkedése után nem marxizmus várta a távol-keleti népet, hanem a maoizmus. Sokkal menőbb, nem? Nézzük is meg, milyen út vezetett a hatalomig.

A korai évek

Mao, oly sok kommunistával ellentétben nem a mélyszegénységből érkezett. Az apja a falu leggazdagabb parasztcsaládjának feje volt. Ce-tung visszaemlékezései alapján a fater nem volt az az asztalnál faviccekkel családot megnevettetős típus. Annyira nem ismerte a tréfát, hogy rendre verte a gyerekeit, és még Mao lánytestvére sem úszta meg az atyai sallereket. Anyuci bár buddhista volt, az ő lelkét átjáró béke nem tudta lecsillapítani a mérges családfőt, ezt látván pedig Maonk sem maradt sokáig vallásos. 

Ha azt gondolnád, hogy a tinédzserévek jobban teltek, és több szabadság járt emberünknek, nagyot tévedsz. Apu a tockosok után egy még rosszabb irányba vitte gyermeke életét, és 13 éves korára leszervezett egy házasságot egy random gazda random lányával kedvenc kisfiának, hogy az amúgy is méretes családi vagyon még tovább gyarapodjon. Mao ezt annyira nem élte, sose ismerte el feleségeként a lányt, le is lépett tőle, aki a szégyenbe konkrétan bele is halt.

Mao és a felesége

Ezt a “gyilkosságot” további 78 millió másik követte a későbbiek során. De ne szaladjunk még ennyire előre!

Az özvegy tini Mao ezután az apja földjein szedegette a rizst, közben igyekezett minél többet olvasni. Modern regényeket, történelmet tanult, Washingtont és Napóleont tartotta két példaképének, miközben a demokrácia kínai bevezetéséről értekező műveket is előszeretettel vette kezébe a kapa helyett. A sulis tanulmányai alatt fokozatosan romlani kezdett az akkor uralkodó császár, Pu Ji népszerűsége. A közoktatásban is egyre több teret hódítottak a republikánusok, és ez Maonak is nagyon tetszett. Akkora alter figura volt, hogy az akkori sztenderd hajviseletnek számító, Kozsót is megszégyenítő hosszúságú copfját is lenyisszantotta, hogy ország-világ lássa: ő elnököt akar, nem császárt. 

Forradalmi szerep

1911-ben végre kitört a forradalom, és Mao is beszállt a buliba. Bár konkrét harcokban nem vett részt, önkéntes katonája volt a köztársasági csapatoknak. Pu Ji császárt elűzték a trónról, és Mao 6 hónapnyi szolgálat után elégedetten letette a lantot. Egy szép fényes kínai napon a kezébe ragadott egy újságot, ahol egy furcsa kifejezésre lett figyelmes. Ez a kifejezés pedig nem volt más, mint a szocializmus.

Bár Ce-tung szemei nem váltak azonnal vörös csillagokká, és nem is nagyon hitt először az eszmében, azért érdeklődni kezdett. Egyfajta szivacsként szívta fel az újabb és újabb publikációkat az eszméről. A következő évek kalandosan teltek, kis túlzással minden mesterséget kipróbált a mi Maonk: volt rendőrakadémián, szappankészítő iskolában, de jogi és gazdasági képzésen is. Egyik se nyerte el igazán a tetszését, inkább magántanulóként olvasgatott jobbnál jobb könyveket. A portékája része volt Adam Smith, Montesquieu, Rousseau és Darwin is. 

Mao faterja felhúzza magát

Apu továbbra sem örült a fia értelmiségi törekvéseinek. Számára a könyveknek nem volt akkora értékük, mint a kaszának, ezért egy napon besokallt, és minden vagyont megvont a fiától, aki emiatt nyomornegyedbe kényszerült. 

Innen a tanárképzőre vezetett az út, ahol elég izgalmas körökbe került. Diákszervezetet vezetett, és aktívan tiltakozott a kifejezetten karótnyelt iskolai szabályzattal szemben, közben egyre nagyobb érdeklődéssel olvasott a közben zajló világháború hozta haditechnikai újdonságokról. Végül 1919-ben diplomát is szerzett, de elég szoros kapcsolatban maradt a közben majdnem százfősre duzzadó diákkörrel.

A diplomaosztó után a nagy Pekingbe került, ahol a korábbi mentora segítségével az egyetemi könyvtár vezetőjének, Li Ta-csaonak lett az asszisztense. Li Ta-csao akkoriban komoly érdeklődéssel figyelte a szovjet történéseket, Lenin karaktere különösen érdekelte. Ennek hála egyre több publikációja jelent meg a forradalomról és a marxi ideológiára épülő államról. Mao is szépen lassan ebbe az irányba kezdett tolódni, bár előbb a kegyvesztett orosz anarchista, Pjotr Kropotkin tanításai érdekelték. Kropotkin, bár a darwinizmus kihívója is volt, az akkor borzasztóan radikálisnak számító hozzáállásával inspirálta a kínaiakat is. Ennek számtalan rossz hozadéka mellett a követők a női emancipációra és a családmodell átgondolására is nagy hangsúlyt fektettek.

Változások Kínában

Kína számára, bár semlegesek maradtak a nagy háborúban, és az antant csapatait támogatták, a versailles-i béke óriási árulást jelentett. Történt ugyanis, hogy a korábban német kézen levő Santungot a kínaiaknál jóval aktívabban harcoló Japán Birodalom kapta meg. Ez olyan mértékű népszerűséget szerzett a helyi nacionalizmusnak, amilyet ázsiában akkor alig lehetett látni. 

Számos konspiráció, publikáció, és a Kommunista Kiáltvány megismerését követően 1921-ben végre megalakult a Kínai Kommunista Párt, amiben Ce-tung is szerepet játszott. Igaz, akkor még nem volt olyan meghatározó karakter, mint amilyenné később vált. Egy olvasókört alapított, hogy minél többen hozzájuthassanak az akkor nem éppen könnyen beszerezhető forradalmi irodalomhoz. És ami ennél is keményebb: ateistaként belépett a helyi Fiatalok Keresztény Egyesületébe (YMCA angolul ugyebár – és most vonatkoztassunk el a daltól), aminek az egyik célja az olvasni tudók számának növelése volt Kínában. Mindezt azért csinálta, hogy a tanított szövegek és könyvek mellé szocialista írásokat is becsempésszen, hogy az első olvasmányok ne a Bibliából, hanem inkább Marxéktól származzanak. 

Mao és a vezércsel

Első szövetkezés a nacionalistákkal

A húszas évek során bőven nem voltak még komoly ellentétek a nacionalisták és a kommunisták között. Annyira nem, hogy pár évre szövetségre is léptek Maoék a Koumintanggal, a nacionalisták pártjával, sőt, Ce-tung és az elvtársak még támogatták is Csang Kaj-sek törekvéseit. Eközben a kínai parasztság egyre mérgesebbé vált, országszerte voltak felkelések, ahol eleinte csak élelemért és a túlélésért ment a harc, de később kommunákba szerveződve csórták el a rizst a gazdagoktól, és egyre több esetben haltak meg emberek is a lázadozások miatt.

Ez már a nacionalistáknak sem tetszett annyira, mivel sokan közülük földbirtokosok voltak, így közvetlen fenyegetésnek érezték a kommunisták által oly szimpatikus változásokat.

Összecsapás Csang Kaj-sekkel

Ennek eredményeképp 1927-re Csang Kaj-sek meghúzta a váratlant, és hátbatámadta a kínai kommunistákat. Elkezdte tisztogatni a nagyvárosokat, és megkezdődött a kínai fehérterror, ezzel együtt pedig a kínai polgárháború is.

A nacionalisták módszeresen mészárolták a kommunista eszméket valló kínaiakat, és mindenki mást, aki egy kicsit is szoci pozitívnak tűnt. Rövid időn belül az akkor 25.000 fős aktív tagságú párt 15.000 embere meghalt, és hát Mao sem volt elragadtatva. A kezdeti harcok során Ce-tung az értelmiségi oldalát sem volt rest megvillogtatni. Az egyik döntő ütközet előtt írta meg egyik első fennmaradt versét, a Csang-sát. 

Állok, őszi bámészkodó,
északnak lejt a Szjang folyó,
nézem a Narancs-szigetről
a tízezer vörös hegyet,
már az erdő átpiruló,
átderengő zöld a folyó,
tolong száz kis dzsunka, hajó,
hasít a sas messze tájig,
hal suhan a sekély partnál,
verseng a sok vízi-lakó.

Mily fenséges ez a tájék,
innen kérdd e tág világban:
fenn s lenn ki az uralkodó?

(1925, Weöres Sándor fordítása)

Mao a 20-as évek végén nem tűnt nagy favoritnak, mivel addigra már bőven kommunista államot álmodott esténként, a nacionalisták pedig jóval erősebbek voltak. A szovjetekkel ellentétben a kínaiak úgy vélték, hogy a náluk kirobbanó forradalom megnyerése lesz a nemzetközi kommunizmus záloga. Ezzel Sztálin nehezen tudott azonosulni, ráadásul elődjével, Leninnel ellentétben a szovjet kommunizmust akarta stabilizálni a #világproletárjaiegyesüljetek helyett. 

Le is váltották a kommunisták akkori kínai vezetőjét, és szovjet oktatásban képzett fejeseket küldtek a helyére, hogy jobban tudják érvényesíteni a saját érdekeiket. Ezzel a komcsik tovább szakadtak, és Mao inkább saját államot kiáltott ki, Csang Kaj-sektől és a sztálini eszméket követő kínai kommunistáktól függetlenül. A nacionalisták a harmincas évek elején egy újabb problémával találták szemben magukat: Japánnal. A megoszló figyelmet kihasználva rövid ideig erősödni tudtak Maoék, de Kína többi része úgy érezte, hogy nagyobb veszélyt jelentenek a kommunisták a japánoknál. Nem is kellett több Kaj-sekéknek, körbeszögesdrótozták a kommunista államot, és bombázni kezdték őket. Erre már nem maradt semmilyen meglepetés a vörösek tarsolyában, akik a további csatározások helyett inkább megfutamodtak. 

Mao hosszú menetelése

Ekkor vette kezdetét a hosszú menetelés. Egy 100.000 fős sereggel kitörtek a gyűrűből, és árkon-bokron által haladtak tovább. Mao lett közben az új főtitkára a pártnak, és ez a katonai siker már Sztálin szeretetét is kiérdemelte, így a szovjet nagy testvér is áldását adta Ce-tungra. Vörös körökben úgy érezték, hogy közel esélytelen 1v1-ezni a nacionalistákkal, ezért elkezdtek a japán front irányába haladni, hogy egy nemzeti érdekeket sértő ellenséggel harcolva nyerjék meg a nép szeretetét. 

A menetelés mellett jóformán akármelyik Indiana Jones-film Jóbarátok-epizódnak látszott volna. Az előrenyomuló kommunistákat ugyanis üldözni kezdték a nacionalisták. Maoék volt, hogy kitörtek az őket körülvenni készülő seregek szoros fogásából, de volt, hogy egyszerűen csöndben kikerülték az ellenséget. Néha mandzsu törzsekkel, néha iszlamistákkal kellett megküzdeniük a már mindennapossá váló nacionalista seregek csapásai mellett. Mire elérték az általuk kinézett kis zugot, a 100.000 emberből alig 8.000 maradt életben. A körülmények ismeretében ez a túra sikeresnek számított, így mindenki számára egyértelművé vált, hogy ki a király kommunistáéknál.

hosszú menetelés

1935-ra letelepedtek, és a helyi közösségekkel karöltve kezdtek el erősödni. Olvasni tanították a tartomány népességét, segítettek a földművelésben, gyakran orvosi ellátást is nyújtottak. A sereg 15.000 fősre gyarapodott, és már a nacionalisták sem akarták mindenáron elpusztítani Maot és a vörös csillagokat. 

Az ellenségem ellensége a barátom

Mindkét fél belátta, hogy a japánok sokkal nagyobb veszélyt jelentenek, így 1937-ben békét kötöttek, és megalakult az egyesített front.

Kommunisták és nacionalisták együtt harcoltak a Japán Birodalom Kínát támadó seregeivel, de ez csak 1941-ig tartott ki. A vörösök mindent megtettek, hogy növelni tudják a hatalmukat, amivel a Csang Kaj-sekék érdekei erősen sérültek. Ennek eredményeképp 1941-ben a nacionalisták úgy döntöttek, elég volt a szövetségből, és nekimentek a kommunistáknak is. Lényegében egy battle royale vette kezdetét az országban. Mindenki harcolt a japánokkal, de a két kínai berendezkedés közben egymást is szívatta. Ez a megosztottság végigkísérte a háborút, a szovjet-japán béke miatt pedig Sztálin se szeretett volna Maoval pacsizni.

Érdekesség, hogy bár 1943-ben a kairói konferencián Churchill és Roosevelt Csang Kaj-seket fogadta az ázsiai viszonyok rendezése miatt, ahol a világháború utáni változásokat beszélték meg, közben a kommunistákkal is rendre szóba elegyedtek. A kapcsolattartó amerikaiak, valamint a japán területek bombázása után Maoék területein landoló pilóták is úgy érezték, hogy a kommunista kínaiak sokkal egységesebbek, összetartóbbak, és jóval kisebb volt a korrupció is az ország ezen részeiben, mint a nacionalistáknál.

Ez, bár előszele lehetett volna a háború utáni kínai helyzetnek, összességében nem változtatott a nyugatiak politikáján, és továbbra is Kaj-sek volt a kedvenc.

Mao és győzelem 

A háború után az amerikaiak nem mentek túl messze, és az egyre romló szovjet-amerikai viszony eredményeképp igyekeztek mindent megtenni azért, hogy hamar eltűnjön a kommunizmus Kínából. A szovjetek sem maradtak otthon: támogatták Mao Ce-tungot, aki ezt a bizalmat meghálálva sikert sikerre halmozott a Kuomintang ellen.

Csangcsun városa volt ennek az egyik legfontosabb mérföldköve. Az ostrom 5 hónapig tartott, körbezárták a várost, és módszeresen éheztetni kezdték a lakosságot. A harcok befejeztére 160.000 körüli civil áldozatot számoltak. A történészek a hirosimai atomtámadáshoz hasonlították a következményeket, annyi különbséggel, hogy míg a japánokat érintő katasztrófa 9 másodperc alatt ment végbe, addig itt egy közel féléves szenvedés eredménye volt mindez. 1949 decemberére elsöprő győzelmet aratott Mao Ce-tung és serege, Csang Kaj-sek pedig Tajvanba menekült.

Ezzel ért véget a polgárháború, a megosztottság pedig azóta is fennáll.

Csang Kaj-rekt

Mao a sikert nem ünnepelte sokáig, hamar felpattant a Peking-Moszkva expresszre, hogy Sztálin bátyjával egyeztethessen a szocializmus jövőjéről. Sztálin akkoriban nagyon komálta a kínai testvért, egyben gazdasági és technológiai segítséget is nyújtott a fejlődni vágyó Kínának. Nem sokkal később megszületett a döntés, hogy beszállnak a koreai háborúba is, hogy az épp vesztésre álló Kim Ir Szent kihúzzák a csávából. Akkora sereget küldtek a koreai félszigetre “rendet rakni”, hogy a teljes kudarcból vissza tudták hozni a harcokat. Nem túlzás azt mondani, hogy lényegében Kína érdeme, hogy egyáltalán létezhet még Észak-Korea.

Források

Jocelyn, E., McEwen, A.: The Long March, London, Constable and Robinson Kiadó, 2006.

Pantsov, Alexander V., Levine, Steven I.: Mao: The Real Story, New York és London, Simon & Schuster Kiadó, 2012.

Short, P.: Mao: A Life, New York, Owl Books Kiadó, 2001.

 

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm