1961. április 12-én (kivételesen) pozitív eseménnyel sikerült maradandót alkotnia a szovjet vezetésnek. A szovjet kozmonauta Jurij Gagarin ezen a napon hivatalosan is az első ember lett az űrben, ezzel újabb laza mattot adva az amerikai űrprogramnak.
Ha Lajka kutya nem fájt eléggé, majd ez fog! – gondolta a szovjet vezetés, és bizony, igazuk lett.
A kezdetek
A kicsi Jura 1934-ben látott napvilágot egy Gagarin nevű faluban. (Na jó, akkor még Klusino volt a település neve, de ki nem találnád, miért változott meg..) Sok ideje nem volt az iskolára, mire elkezdte volna, jött a német megszállás, és egészen 1943-ig a hitleri csapatok irányítása alatt volt szeretett falujuk.
A kis Gagarin élete messze nem volt fenékig tejfel ebben a két évben: a családtól mindent elkoboztak. Konkrétan kilakoltatták őket, és egy földbe vájt valamiben élhettek, amíg a nácik műhelynek használták a rezidenciát. Jurij két idősebb testvérét koncentrációs táborba hurcolták, ahonnan 1945-ben térhettek csak haza, kisöccsét pedig a szeme láttára próbálták meg felakasztani a németek, de szerencsére időben leszedték a fáról.
A világégést követően visszatérhetett az iskolapadba, érettségit egy moszkvai szakiskolában tett, de közben természetesen belépett a kommunista ifjúsági szervezetbe is. Ezt követően 1951-től öntésznek tanult, és a kiváló testnevelési eredményeinek hála előbb sportegyesületi titkár lett, majd belépett egy önkéntes repülési klubba, ahol repülni is megtanult.
Katonáskodás
Az akkori trendeknek megfelelően 1955-ben besorozták, ahol az előképzettsége miatt nem meglepő módon a légierő kötelékébe került. Itt bírták a búráját, viszont baromira szenvedett a repüléssel. Sorra szúrta el a leszállásokat, az elvtársak pedig már azon gondolkodtak, milyen ürüggyel lehetne kitenni a szűrét.
Ekkor viszont valami csodával határos módon megvilágosodott a légisuli igazgatója, és megállapította, hogy a 157 centis Jurij igen alacsony.
Azta!
A javaslatára egy ülőpárnát pakoltak alá, hátha segít neki a repülésben, ha kilát a műszerfal mögül.
És tudod, mit?
Segített!
1957-ben már a baromi menő MiG-15-össel repkedhetett, és úgy tűnt, az élete nem is lehetne szebb.
De az lett!
Kutya után ember is kell
A szovjet űrprogram Lajka sikeres likvidálása űrutazása után 1959-re embereket is elkezdett keresni. Az elvtársak olyan katonákat kerestek a légierőben, akik 175 centinél alacsonyabbak (de nagyjából 170-175 centisek, hoppá!), és olyan egészségesek, mint Sztálin elvtárs személyi kultusza a harmincas években.
Több ezer jelentkezőből mazsoláztak, masszív szellemi és fizikai teszteket kellett végigcsinálnia minden lelkes érdeklődőnek, és bizony, az utolsó körben Gagarinunk is ott volt a listán.
“Szakmaiság mindenek felett!” – mondta ekkor Hruscsov elvtárs, és közölte, hogy az első űrhajósnak bizony full orosznak kell lennie, és a nácikat megszégyenítő precizitással a nagyszülőkig visszanyomozták a jelöltek felmenőit. Ezzel páran kiestek a sorból, azzal a kikötéssel, hogy a jövőben a “baráti együttélés” jegyében ők is kiruccanhatnak majd, de most még legyenek türelemmel.
“Ez még nem elég szakmai!” – mondta akkor a vezetés, és újabb kikötést tett. Már nem volt elég a teljes oroszság sem, az elvtársak arra is kitértek, hogy a szerencsés nyertesnek parasztcsaládból kell származnia. A toplistás versenytársak Gagarinon kívül mind elhasaltak ezen a téren, mert bár egy hasonló ambíciózus figura szintén falusi volt, a fater iskolai tanítóként “túlképzetté” tette a fiát.
Így hosszú mérlegelés és hezitálás után végül Gagarinunkra esett a választás, aki mindezt 4 nappal az űrutazás előtt tudta meg.
Még épp időben.
Az űrutazás
A nagy napon teljes menetfelszerelést öltve indultak meg Gagarinék a helyszínre, ahol az úton Jurij olyat tett, mint előtte senki.
Megállította a csapatot, hogy nyugodtan pisilhessen.
Ezt a hagyományteremtő mozzanatot joggal nevezhetjük hagyományteremtőnek, ugyanis a legenda szerint ettől kezdve “babonából” minden őt követő űrhajós is pont ugyanígy tett.
Végül, helyi idő szerint 9 óra 7 perckor megkezdődött a kaland. Az amerikaiakkal ellentétben a szovjetek nem számoltak vissza. A fölényes technológiának (óra) köszönhetően pontosan tudták, mennyi az idő, így viszont Gagarin is akkor tudta meg, hogy úton van, amikor rázkódni kezdett körülötte minden.
Szűk egy órája volt Gagarin levegőben, amikor a vezetés jelezte felé, hogy minden a legnagyobb rendben. Ez viszont nem volt igaz. A kilövésnél a gyorsítórakéta kicsit túlpörgött, így letért a tervezett pályáról a Vosztok-1, ami a fékezőrakéták hibás működése esetén Gagarin halálát is okozhatta volna. A vezetés viszont úgy döntött, felesleges lenne ilyen apróságokon fennakadni, úgyhogy inkább megnyugtatták Jurijt, hogy minden király.
A szovjetek mindenre is gondoltak. Három rádióüzenetet vettek fel, amiket a projekt sikeressége vagy épp kudarca szerint terveztek lejátszani. Előre felvett felvétel volt többek között Gagarin haláláról is, de szerencsére ezt nem kellett használni.
A technikai bakik a leszállásnál tovább fokozódtak, amikor a szétválásra tervezett egységek valamiért eleinte egyben maradtak. Ez egy nem túl kellemes pörgést eredményezett, így az űrhajós az elmondásai szerint az egyik pillanatban még Afrikát látta, a másikban már a horinzotot, a harmadikban már az eget.
Elég ciki lett volna beismerni, hogy valami nem úgy sült el, ahogy tervezték, szóval mindenki úgy csinált, mintha Gagarin időérzéke dobta volna be a törülközőt, és elég sokáig nem is derült ki a nyilvánosság számára, hogy hibáztak a kivitelezéskor.
A landolás
Amikor már csak 7 km-re járt a földtől, Jurij katapultált, és az utolsó 7.000 métert ejtőernyővel tette meg, majd a Volga folyó mentén egy szimpatikus nevű település, Engels városának előterében ért földet egy szántóföldön.
Gagarin naplóbejegyzésénél jobban nem is lehetne megfogalmazni, mennyire abszurd helyzet volt ez.
Ahogy a szilárd talajra léptem, egy nőt és egy kislányt láttam egy tehén mellett, ahogy kíváncsian méregetnek. Elindultam feléjük, ők pedig felém. Ahogy egyre közelebb értünk egymáshoz, lépteik lelassultak. Még mindig a narancssárga űrruhámban voltam, és a szokatlan kinézetem kissé megijesztette őket. Sosem láttak ehhez foghatót.
– Egy vagyok közületek, elvtársak, egy közületek! – kiabálni kezdtem, ahogy az izgalom erőt vett rajtam, miközben levettem a sisakomat.
A helyi erdész felesége volt az, Anna Akimovna Tahtarova, és a hatéves unokája, Rita.
– Komolyan? Az űrből? – kérdezte a nő bizonytalanul.
– Képzeljék, igen! – feleltem.
– Jurij Gagarin! Jurij Gagarin! – kiabálták a gépészek, akik odaszaladtak hozzám.
Ők voltak az első emberek, akikkel a repülés után a földön találkoztam. Hétköznapi szovjet emberek, a kolhozról. Úgy ölelgettük és csókolgattuk egymást, mintha családtagok lennénk.
1961. április 12-én egy új hőse született a Szovjetuniónak.
A nagy nap után
Gagarin rövid időre a világ legnépszerűbb emberévé vált. Diplomáciai utakon vett részt a világ számos pontján, köztük Magyarországon, Észak-Afrikában, Nagy-Britanniában (ahol az akkori miniszterelnök mellett II. Erzsébet is fogadta), Franciaországban, sőt, még Kanadába is eljutott, de Kennedy közbenjárására az Egyesült Államok nem kért a parádéból.
Ne felejtsük el: az amerikaiak számára akkoriban minden szovjet siker egy kudarc volt, a katonai és az űrkutatási vívmányok de pláne.
Élete maradéka relatíve unalmasan telt, kötelező köröket kellett persze futnia a politikában, és sokat haknizott országszerte az űrhajózás népszerűsítése érdekében is.
1968-ban egy nem túl szép tavaszi napon egy rutinrepülés során társával együtt balesetet szenvedett egy MiG-15-ös fedélzetén, amit egyikük sem élt túl. A vizsgálatokat évtizedekig nem hozták nyilvánosságra, így teoriák százai láttak napvilágot.
Számos összeesküvés-elmélet került a felszínre, volt, aki megesküdött volna rá, hogy a repülőgép lezuhanása előtt légvédelmi rakéták robbanását hallotta, és belsős ügynek szerette volna beállítani az egészet, majd végül 2013-ban jött a megvilágosodás.
Akkor ugyanis kiderült, hogy egy új vadászgépet, az Szu-15-öt tesztelték Gagarinék közelében, ami egy meghibásodás miatt örvénybe keverte Jurijék gépét. A vezetés számára önmagában is kínos volt a hidegháború kellős közepén egy kudarcba fulladt katonai projekt, az már csak a hab volt a tortán, hogy ezzel a bakival egy nemzeti hőst is megöltek.
Források
N. Deniszov & Sz. Borzenko: Út az űrbe: Az SZSZKSZ pilóta-űrhajós feljegyzései. 1961. (LINK)
Rosenberg, Jennifer: Biography of Yuri Gagarin, First Man in Space, ThoughtCo. 2019. (LINK)
Rt.com: Death of Yury Gagarin demystified 40 years on. 2013. (LINK)
Tito, Dennis: Yuri Gagarin, Time Europe. 2006.
