Nyikita Szergejevics Hruscsov életéhez számos vívmány fűződik. Hozzá köthető a sztálini terrort követő enyhülés, de akár a szovjet űrprogramot, vagy az USA-t közvetlenül fenyegető kubai rakétákat is megemlíthetnénk.
Honnan indult a fiatal Nyikita?
A kezdetek..
Parasztcsalád gyermekeként látta meg a napvilágot a cár alatt, 1918-ra már kőkemény kommunista volt. A Vörös Gárda (a Vörös Hadsereg korábbi neve) tagja lett, és egészen magas katonai rangig vitte a polgárháborúban. A Szovjetunió stabilizálódása után politizálni kezdett, a moszvkai pártbizottság tagja volt, a nevéhez köthető az első szovjet metróvonal, de a Sztálini politikai üldözésekből is jócskán kivette a részét.
1938-tól egészen 1949-ig az Ukrán SZSZK irányításáért is felelt, mint az Ukrajnai Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára. A holodomorból még csak lábadozó tagállamnak egy újabb nagy csapással kellett szembesülnie: a Sztálin-féle üldözések az ukrán értelmiséget is erősen sújtották, és Hruscsov is bőven kivette a részét a letartóztatásokból, razziákból és kivégzésekből.
Hruscsov a világháborúban
A világháború kitörésekor komisszárként harcolt Sztálingrád környékén. A komisszárok a hadseregben szolgáló politikai képviselők voltak, egyfajta rendfenntartó szerepet töltöttek be az egységekben, szavuk felülírta a tiszti parancsokat is. Túl nagy szerepet nem kapott a harcokban, és hát erős túlzás lenne egy hithű kommunistától is az az állítás, hogy bármi mértékben is befolyásolta volna a csata kimenetelét.
Ennek ellnére a sztálingrádi harcokban betöltött szerepére egész életében nagyon büszke volt, minden alkalmat megragadott, hogy emlegethesse. A kurszki harcokból is megpróbálta kivenni a részét, évekig azt állította, hogy személyesen hallgatott ki egy magasrangú SS-tisztet, és ő szerzett először tudomást a német támadásról. Ez majdnem biztos, hogy nem igaz, de cserébe tényleg elég jól hangzik.
A háború utáni évek
A világháború után még pár évig az Ukrán SZSZK élén maradt, de a tapasztaltabb és minden bizonnyal bölcsebb Hruscsov már nem ugyanaz a zsarnok volt, mint a harmincas években. Sztálin aránytalanul sok gabonát és nyersanyagot kívánt elvenni a Szovjetuniótól, aminek a legnagyobb áldozatai az ukrán területeken élők voltak. Az újonnan a szovjet politikai szférába kerülő kelet-európai államoknak szüksége volt erre a támogatásra, Sztálin meg úgy gondolta, ez a járható út.
Hruscsov levelek egész hadait küldte rá a bajszos grúzra, hogy azért mindennek van határa, de ez Sztálint nem tudta érdekelni. Nyikita ezért személyesen repült Moszkvába, hogy ráborítsa Joszifra az asztalt. Egy mezei bolsevik élete abban a momentumban ért volna véget, de Nyikitának annál jóval nagyobb tekintélye volt. Sztálin ugyanis.. és most kapaszkodj meg: elfogadta a kérést, és csökkentette a beszolgáltatásokat. Aztán persze, hogy hű maradjon a nevéhez, rövid időre leváltotta Hruscsovot, nehogy elszálljon magától, de egy pillanatig sem volt veszélyben az élete.
Sztálin utolsó évei alatt
Ahogy Sztálin állapota romlani kezdett, úgy látták helyesnek, ha Nyikita visszatér Moszkvába. Itt egy igen magas tisztséget kapott, és jelentős politikai befolyást szerzett. Vele párhuzamosan veszélyesen nőtt Lavrentyij Berija és Georgij Malenkov hatalma, amitől bizonyára Sztálin is tartott. Addigra Joszif már nem igazán élte a hivatalos találkozókat a Politbüróval, helyette vacsorákra hívta a befolyásos kommunistákat, ami egy jóval informálisabb közeg volt.
Ezek a találkozók nem ám a klasszikus, hatra jövünk, nyolcra már itt sem vagyunk-féle események voltak – Sztálin hajnali 1-kor kérte a vacsora felszolgálását, és a mulatozások, ivások gyakran a napfelkeltéig is kitartottak. Joszif és a bizalom köre ilyenkor komikusnál komikusabb ökörségeket művelt, táncoltak, énekeltek, sőt, számos visszaemlékezés szerint cowboy-filmeket is vetítettek. Még, hogy minden rossz a kapitalizmusban..
Egy alkalommal Sztálin ráerőszakolta Hruscsovra, hogy ukrán néptáncot lejtsen a társaság szórakoztatására, amit az akkor 60 éves Nyikita készségesen teljesített is. Utólag ezekkel a szavakkal reflektált az eseményre:
Ha Sztálin azt kéri, hogy táncolj, egy bölcs ember bizony táncolni kezd.
Hruscsov egyik meghatározó döntése a hatalomszerzés előtt az ún. Hruscsovkák építése volt. Ezek az ötvenes évek szimbolikus bérházai voltak, amelyek rendre betonból, lift és erkélyek nélkül épültek, de cserébe baromi gyorsan elkészültek. 1995-ben a volt szovjet tagállamok nagyjából 60.000.000 lakója élt még ilyen épületekben.
Hatalmi harcok
Végül Sztálin 1953-ban sztrókot kapott, és megkezdődött egy rövid, ám annál fordulatosabb hatalmi harc a Szovjetunió vezetéséért. Georgij Malenkov vette át a stafétát, de már az elején tudni lehetett, hogy ez csak egy ideiglenes megoldás. Berija megpróbálta megszerezni a hatalmat, és kihasználni a lehetőséget, hogy a saját bűneit (kivégzések, kínvallatások) a néhai Sztálin nyakába varrja. De mindemellett reformokat is bevezetett. Először 1.000.000 politikai fogolynak adott amnesztiát, másodjára megpróbálta eladni Kelet-Németországot a nyugatnak. Az utóbbi döntést azonnal megtorpedózták a többiek.
Számos ellentmondásos intézkedést állítottak meg Hruscsovék, majd Berija közeli szövetségeseit is rávették, hogy elárulják őt. Szépen lassan kihúzták alóla a szőnyeget, a hatáskörén kívülre kerültek a fegyveres szervezetek is. Persze az is sokat számított, hogy Zsukov marsallnak se volt a szíve csücske, így a katonaságot is a saját oldalukon tudhatták. Ezután Beriját titokban bíróság elé állították, majd kivégezték.
Innen kezdve egyértelmű volt, hogy Hruscsov veszi át a hatalmat.
Desztalinizáció
Sztálin mindenkit, aki nem értett vele egyet, a “nép ellenségének” nevezett. Az emberek félelemben éltek. Mindenki számított rá, hogy egyszer csak kopogni fognak az ajtón az északa közepén, és az a kopogás halálos lesz. A Sztálin által nem kedvelt, őszinte párttagokat, kifogástalan életű, hűséges és a céljainkért keményen dolgozó embereket megsemmisítették. Ez teljesen önkényes volt. És ezt most megbocsátanánk és elfelejtenénk? Soha!
1953-tól egészen 1964-ig ő volt a Szovjetunió főtitkára és első embere. Hruscsov azt várta, hogy Sztálin eltűnésével az emberek hűségesebbek, elfogadóbbak lesznek a rendszerrel szemben. Azzal viszont nem számolt, hogy a gulágokról hazatérők nem fogják elhallgatni az élményeiket. A szóbeszédek hamar elterjedtek, és az emberek még elégedetlenebbek lettek.
Hruscsov tudta, hogy lépnie kell, ezért 1956 február 14-én, a 20. pártkongresszuson zárt körben ugyan, de annál erőteljesebben bírálta Sztálint, és a sztálini rezsim cselekedeteit. Ezt a monológot az utókor titkos beszédként tartja számon. Kissé ellentmondásos volt a titkos jelző, mivel hiáb tartották négy fal között a kongresszust, másnapra minden Kelet-Európai baráti állam megkapta a táviratot az elhangzottakról.
Bár nem változott meg gyökeresen a rendszer ettől, cserébe a beszéd terjedése sok váratlan eredményt hozott. Részben ez vezetett a lengyel és a magyar zavargásokhoz, valamint a szovjetek körében is elég erős feszültséget keltett. Tavaszra már a Varsói Szerződés tagállamaiban helyi fordítások is megjelentek, sőt, a nyugatra is eljutott a beszéd.
Zavar az éterben
1957-re úgy érezték a befolyásos szovjet politikusok, hogy Hruscsov alkalmatlan az állam vezetésére, ezért összeesküvést szerveztek, hogy leváltsák. Malenkov, Molotov, Kaganovics és Bulganyin is beszállt a buliba, de Zsukov marsall nem csatlakozott, ami Berija ellen nagyon jól jött négy évvel korábban, és most is elengedhetetlen lett volna. Ennek eredményeképp a puccskísérlet meghiúsult. Az enyhülést jól mutatja, hogy az összeesküvők nem golyót kaptak cserébe, hanem leváltották őket, Moszkvától távoli, kevésbé befolyásos tisztségeket bíztak rájuk.
Zsukov teljes képviselői tisztséget tölthetett be jutalomként, de Hruscsov hamar ráparázott, hogy még ennél is menőbb a szovjetek szemében, ezért a Balkánra küldte turnézni. A távollétében leváltották, és bár időben megérezte a bajt, és visszasietett Moszkvába, ez hiábavalónak bizonyult. Hruscsov hatalma tehát megszilárdult, még ha nem is volt olyan mértékben vitathatlan, mint Sztáliné.
A puccs után
Hruscsov meglepően higgadt és szabadelvű vezetőnek bizonyult. Előbb a művészeknek adott szabadabb kezet, majd a turizmust engedélyezte, később politikai és gazdasági reformokat is bevezetett. A katonaság szerepét is újragondolta, módszeresen leszerelte a hadsereg jelentős részét. Úgy vélte, a nagy létszámú katonaság túl sok forrást vesz el ahhoz, hogy tényleg növelni tudja az életszínvonalat, így a technológiát részesítette inkább előnyben a létszámmal szemben.
Egy megállapodást is aláírt az amerikaiakkal, melynek lényege a katonai erők kölcsönös lecsökkentése volt. A diákok számára elkerülhetővé tette a katonai szolgálatot, különösen, he felsőfokú tanulmányokat végeztek. Hruscsov alatt a rakétarendszerek is hatalmas fejlődésen mentek keresztül, ami épp olyan jól jött a szovjet űrprogramhoz, mint az ország légterének védelméhez.
Ez annyira váratlanul érte a világot, hogy amikor földkörüli pályára állt a Szputnyik-1, az amerikaiak azt hitték, a szovjetek kamuznak. Bárcsak lennének fotóink arról, amikor Eisenhower és Nixon megtudták, hogy Hruscsov nem viccelt…
Nyikita egyébként 1959-ben egy amerikai turnén vett részt. Meglátogatta a legnagyobb amerikai városokat és a legfontosabb amerikai vezetőkkel is találkozott. Egy történetek szerint Disneylandet is megnézte volna, de ezt nem tették lehetővé a számára, biztonsági kockázatokra hivatkozva. Ezen Hruscsov borzasztóan felhúzta magát, konkrétan kikelt magából, és felháborodva szarkasztikus kérdéseket szegezett a vendéglátóihoz.
Márpedig én nagyon el akarok menni Disneylandbe. De ha nem mehetek, most mit csináljak? Öljem meg magamat? Miért nem mehetek? Rakétaállmásokat őriznek ott, vagy kolerajárvány van? Esetleg gengszerek vették át a hatalmat, akik árthatnak nekem?
Ennél talán csak az volt komikusabb, amikor körbevezették a Szilícium-völgyben. Bemutatták neki a legfrissebb informatikai vívmányokat, de ez teljesen hidegen hagyta Nyikitát. Viszont: amikor meglátta, milyen rendszerben működik a büfé? Ez már valami! – gondolta Hruscsov, és azonnal hazatelefonált, hogy amerikai mintára átszabják a szovjet kantinok működését.
Rakéták, Kuba, Kóla
A legmeghatározóbb esemény Hruscsov alatt minden bizonnyal az 1962-es Kubai rakétaválság volt. A Szovjetunió legújabb szövetségesét, a kubai Fidel Castrot vértezte fel pár finom szovjet rakétval, amik nem meglepő módon kellően nagy hatótávolsággal rendelkeztek ahhoz, hogy akár amerikai nagyvárosokat is célba vegyenek. Bár Hruscsov ezt titkolni akarta, Fidel ragaszkodott hozzá, hogy ez nyilvános keretek között kerüljön Kubába.
Ezen Kennedyék eléggé felhúzták magukat, gyorsan blokád alá vonták Kubát. A hidegháború forróbb volt, mint valaha. A konfliktus végül elmaradt, és a nemzetközi nyomás eredménye egy kompromisszumos megegyezés lett. Hruscsov hazavitte kedvenc rakétáit, cserébe az amerikai rakétabázisok is eltűntek Törökországból, továbbá a Fehér Ház a szavát adta, hogy tiszteletben tartják Kuba szuverenitását. Azt gondolnánk, hogy ez egy jó üzlet volt mindenki számára, de ez jelentősen leamortizálta Hruscsov népszerűségét odahaza.
Egy korszak lezárul
Brezsnyev körbehívta a befolyásos politikai szereplőket, és Nyikita távollétében megszerveztek egy puccsot. Arra nagyon figyeltek, hogy a legkevésbé se legyen látványos, majd Hruscsovot a Kremlbe hívták. Itt nyíltan elhatárolódtak a döntéseitől, kérték, hogy mondjon le, és adjon utat Brezsnyevnek.
Hruscsov így reflektált az eseményekre, amikor barátját, Anasztasz Mikojant értesítette:
Öreg vagyok és fáradt. Csinálják csak, amit akarnak. A legfőbb tennivalót véghez vittem. Álmodhatott volna egyáltalán bárki is arról, hogy Sztálinnal szemtől szemben közölje, hogy többé nincs rá szükség, és vissza kéne vonulnia? Nyoma se maradt volna az illetőnek. Mostanra minden más lett. Eltűnt a félelem, egyenlő felekként tudunk beszélni. Én ezzel járultam hozzá a Szovjetunióhoz. Nem fogok harcolni.
Hruscsov élete utolsó éveit házi őrizetben töltötte, a híres, Sztálint kritizáló beszédét a Szovjetunió végnapjain Gorbacsov is előszeretettel emlegette, dicsérve a néhai Nyikita Szergejevics Hruscsovot.
Források:
Carlson, Peter: K Blows Top: A Cold War Comic Interlude Starring Nikita Khrushchev, America’s Most Unlikely Tourist, PublicAffairs, 2009.
Khrushchev, Sergei: Memoirs of Nikita Khrushchev, Volume 2: Reformer, 1945-1964, Pennysylvania State University Press, 2006.
Tarján M. Tamás: A kubai rakétaválság kezdete (LINK)
Taubman, William: Khrushchev: The Man and His Era, W.W. Norton & Co., 2003.
