’56-os forradalom – a hétköznapi emberek szemével 2.

Előző cikkünk óta annyi új történetet küldtetek be, hogy úgy gondoltuk, érdemes lenne még egy blogposztot írni belőlük. Következzen 10 új történet emberi sorsokról, néha egészen hihetetlen fordulatokkal.

1. Történet – Besúgó feleség

Apai nagypapám tanár volt, és már volt 3 gyereke akkor. A forradalom idején felolvasott egy beszédet a rádióban. Pár évvel később börtönbe zárták ezért, az akkori felesége jelentette fel.

Elveszítette mind a 3 gyerekét, akiket utána soha többet nem látott az életében, mert a volt felesége eltiltotta tőlük, sőt még a vezetéknevüket is megváltoztatta.

A börtönben ismerkedett meg viszont a nagymamámmal, aki smasszer volt. Miután kiszabadult, össze is házasodtak. A rendszer végéig szinte mindenért megtalálták a nagypapámat, mert a rendszer ellensége volt. Tanítani se taníthatott ezután, pedig kitűnő tanár volt. 89-ben halt meg, én már nem találkozhattam vele.

2. Történet – Forradalmi hangulat Tiszaladányon

A mi családunk Tiszaladányból származik. A tiszaladányiak vasvillát ragadtak, és kivonultak a tiszaladányi tanácsháza elé. Kántáltak, elénekeltek néhány forradalmi dalt és felbőszülve elindultak megállítani a tankokat a tokaji hídhoz.

Ekkor az egyik: “mindjárt jövök csak beterelem a teheneket!”. A másik: “Csak elbúcsúzom az asszonytól és jövök!”.

Addig-addig, hogy végül mindenki hazament és senki nem ment vissza. A szándék a lényeg, nem igaz?

3. Történet – Arzenál pékség

Dédnagyapámnak volt egy péksége Újpesten. Volt egy péktanonc gyerek nála, aki a forradalom napjaiban eltűnt. Azt hitték, hogy odaveszett a harcokban. Mikor lenyugodtak a kedélyek, megjelent a péktanonc, néhány fogdmeg állami emberrel és államosították a pékséget, mindent elvettek, amit elvehettek…

Ma már nincs meg a pékség épülete sem, társasház épült a helyén. Ez a pékség volt az Arzenál, szerintem elég sokan ismerik.

4. Történet – Az én hősöm

Anyai nagyapám a kommunista hatalomátvétel előtt hadbíró volt. Értelemszerűen a rendszer ellensége lett… Kezdettől fogva zaklatta az ÁVÓ, nemzeti ünnepek idején mindig ment érte a nagy fekete autó, napokra elvitték.

Az 56-os forradalomban ő már nem vett részt, nem is vehetett. Ráadásul ott volt a két kislánya, egyikük ’51-ben, másikuk ’52-ben született. Ezt szoktam felhozni példának akkor, ha az a téma, hogy el kellene hagyni ezt az országot, mert itt ilyen rossz, meg olyan borzasztó. Hogy volt ember, aki a nemzete gyarapításával válaszolt a sors legkeményebb kihívásaira.

Külön érdekességként megemlítem, hogy Papa sokat mesélt a háborús élményekről gyerekkoromban, de arról, hogy mi történt az ÁVÓ-nál, sosem szólt egy szót sem senkinek. Valószínűleg annyira kegyetlen és megalázó lehetett. De nagyszerű ember volt, az én hősöm, elveimet hozzá igazítom.

5. Történet – Előbb a foci

Nagyapám 14-15 éves volt ’56-ban, és pár iskolatársával / barátjával fociztak valahol Budapesten. Egyszer csak megjelent egy oldalkocsis motoros, az oldalkocsiban puskák, géppisztolyok, és kurjantott a fiúknak hogy “Gyertek srácok, kitört a forradalom! Éljen a szabadság”.

Többen el is indultak volna, azonban Nagyapám megszólalt: “Nana! 11-ig játsszuk a meccset 5-2 van. Innen addig senki el nem megy amíg be nem fejezzük!” Senki nem is ment el, maradtak.

Ő máig úgy tartja, hogy megmentette azoknak a srácoknak az életét, én pedig igazat adok neki valamilyen szinten, ki tudja, mi történt volna…

Mesélte, hogy hallott ő is olyat, hogy ártatlan ÁVÓ-s / komcsigyanús embereket vagy a családjukat lincseltek meg vagy rabolták ki. Nem volt ő sose párttag, ezért se jutott előre fociedzői karrierjében, pedig egy ificsapattal (akkor már női röpisekkel) bejárta az egész szovjet blokkot, Kína, Szovjetunió, Észak-Korea…

Hívták Kínába nemzeti edzőnek családostul, majdnem el is ment, de amikor látogatóban volt, és meglátta a szmogot, nem fogadta el.

De szerinte az igazság valahol a ma elfogadott pátoszos forradalom és a kommunisták által terjesztett “ellenforradalom és csőcselék” verzió között van. Őt idézve: “Voltak ott mocskos nagy disznóságok azért… Mindenkitől!”

6. Történet – A Sztálin-szobor

Józsi bácsi szomszédunk volt Kazincbarcikán. Csak 1990 után merte elmesélni ezt. Fiatal lakatos volt ’56-ban. Őt küldték be a ledöntött Szálin szobor belsejébe, hogy aprítsa, darabolja a generalisszimuszt. Joszif ekkor már a Blahánál feküdt, odavontatták drótkötéllel a nyakában traktorral.

Mindenki szeretett volna egy darabot belőle szuvenírnek. Józsi gyerek lázasan dolgozott, egyszer észreveszi, hogy kívül mindenki eltűnt. Kinéz a nyíláson, látja, hogy a Keleti felől 2 ruszki tank közeledik. Odaér a két harckocsi, az egyik simán elment mellette, a másik a lánctalpával lökött egyet a szobron, aztán továbbhaladt. Azt hiszem, Józsinak gatyát kellett otthon cserélnie…

7. Történet – Emberség

Nagyapám akkor volt sorkatona, és a Csepelhez legközelebb lévő légvédelmi ezredben szolgált felderítőként. Apámnak mesélte, hogy amikor Csepelre kerültek a Szent Imre tér sarkán kilőttek egy szovjet páncélkocsit.

A bentlévők égve kimásztak, majd a legközelebbi épület alagsorában menekültek. A helyiek meg akarták lincselni őket, de az orosz katonáknak az egyetlen szerencséjük az volt, hogy a nagyapámék nem hagyták, hogy a feldühödött tömeg bántsa őket.

Amikor November 4-e után bevitték nagyapámat az Andrássy út 60-ba, a sebesült orosz katona igazolta a sztoriját.

8. Történet – Kárpótlás

Nagymamám már kétgyerekes anyuka volt a forradalom alatt. Nagyon nehéz volt élelemhez jutni, a boltokban nem volt semmi, a kijárási tilalom miatt is nehéz volt bármit beszerezni.

Egyszer aztán elterjedt, hogy valahol lehet tejet kapni. Nagymamám elindult, az utcájukban viszont volt egy tank. Körülötte nem volt senki, gondolta, hogy biztos üres. Még soha nem látott tankot közelről, hát megérintette. Ebben a pillanatban a benne ülő oroszok dudálni kezdtek, majd nevetve kidugták a fejüket. A mamára persze a szívbaj jött.

Persze a tej már rég elfogyott, mire odaért. Pár nappal később ez a tank meglőtte a házukat, szerencsére a pincében rejtőztek ekkor. Később, már Kádár alatt egy 100 négyzetméteres nagypolgári lakással kárpótolták a Fővám téren, érthetően nagyon pozitívan vélekedett az ’56 utáni időkről.

Olyannyira, hogy apukám születése után személyesen kereste fel Kádárt a Parlamentben, hogy legyen a keresztapa. Levélben elutasító választ kapott.

9. Történet – Kórházban nincs ellenség

Dédapám határőr volt ’56-ban. Amikor hazajött eltávra, a soroksári ellenállók azt hitték, ávós, ezért egy tucat lövést adtak le rá. Hazáig loholt, miközben három helyen lőtték át a zubbonyát. A szomszédok csitították le a lincshangulatot, miután elmagyarázták a forradalmároknak, hogy neki zöldsávos a tányérsapkája, nem kék, mint az ávósoknak.

Nagymamam ezidőben pedig ápolónő volt. Ápoltak oroszokat, forradalmárokat, mindenkit, orvos nem válogat. Bejöttek a forradalmárok, hogy elárulták az ügyet, és most lelőnek mindenkit, amiért oroszokat mernek gyógyítani. Lejött a főrvos cigivel a szájában: “Jól van, akkor lőjetek le minket, de akkor ti is orvos nélkül maradtok.” A fegyveresek mérlegeltek, majd inkább továbbálltak.

10. Történet – Disszidálás helyett

A nagyapám története 1956 novemberében játszódik. A forradalmat már leverték. A nagyapám Pápán lakott. Négyen keresték meg Pestről: egy házaspár, egy fiatal sebesült és még valaki, aki munkásnak vallotta magát. Mindannyian Ausztriába szerettek volna menekülni. Azért őt keresték meg, mert tudták, hogy a második világháborúban arrafelé szolgált utászként. Nagyszüleim befogadták őket egy éjszakára. Másnap hajnalban indultak vonattal Kapuvárra.

A Hansághoz érve Papa összeeszkábált egy kis csónakot, és elkezdtek átkelni a csatornán. Miután átértek. még néhány szántóföldön is át kellett gyalogolniuk. Egyszer csak rájuk kiálltottak, hogy Hält! (Magyarul: Állj!) Az osztrák határőr tudott magyarul, és elmondta nekik, hogy “Nyugodjanak meg, mert már Ausztriában vannak.” Mind a négyük átment Ausztriába. Kivéve a nagyapám.

Tőle megkérdezte a határőr, hogy “Ön nem jön?” Erre ő azt válaszolta, hogy Őt otthon várja a nagyanyám és az egyéves nagybátyám. Visszament a Csornai vasútállomásra. A pályaudvarnál lévő étteremben vett egy tál bablevest. Akkor igazoltattak ott a magyar rendőrök. Neki az volt a szerencséje, hogy már megvolt a pápai vonatjegye.

Így jutott haza.

Share on facebook
Megosztom
Share on email
Elküldöm